Képekben

01_Budakalasz_Gezenguz.jpg
02_Kobanya_bolcsi_01.jpg
03_Kobanya_bolcsi_02.jpg
04_Bia_ovi_01.jpg
05_Bia_ovi_02.jpg
06_Hajduboszormeny.jpg

Intézmények

BUDAKALÁSZ – CSEPPEK HÁZA KERTJE
2005, intézménykert, engedélyezési terv
megbízó: Gézengúz Alapítvány

Megbízónk gyógypedagógiai terápiás módszerekkel, valamint pszichológiai módszerekkel küzd a születési károsult gyermekek fejlődéséért.

Az alapítvány udvarára terevezett Csepp játszótér az épületben folyó terápiás munkához kívánt kiegészítésképpen kültéri helyszínt biztosítani. Az udvar kialakításakor elsősorban tehát az alapítvány által felkarolt, születési rendellenességgel világra jött gyerekek érdekeit tartottuk szem előtt. A játszótér akadálymentes, a kiválasztott eszközök és a tervezett terep az ő mozgáskoordinációs fejlesztésüket segítik.

A meglévő rézsűt módosítva egy változó lejtésű, ’gurulható’ rézsűt terveztünk. 2 további helyen kis dombok kerülnek megépítése, ugyanezen célból.

Az öntött gumiburkolat egyhangúságát megtörő, színekben változó burkolatot terveztünk. A színes foltok formavilágát a ’Cseppek Háza’ intézmény-elnevezés inspirálta: csepp alakú burkolati minták tarkítják többnyire a felszínt. A cseppek mellett a gyerekek kedvenc motívumait jelenítjük meg a burkolati mintákban.

Az alapítvány szakemberei segítségével kiválasztott játékeszközök elhelyezését a meglévő adottságok és az eszközök helyigénye nagyban befolyásolta.

Az épület bejáratánál a kaputól kiselemes burkolat fut. Ezt kell kicsit továbbhozni a játszótérig, ami az akadálymentesség biztosítása miatt öntött gumiburkolattal fedett. Ez a gumiburkolat az egész játszóteret körbejárhatóvá teszi, akár kerekesszékkel is. A mozgásukban korlátozott gyerek felhasználók érdekében (pl. takaríthatóság) az öntött megoldás mellett döntöttünk.

BUDAPEST (X. KERÜLET) – 80 FÉRŐHELYES BÖLCSŐDE
2006-2008, intézmény, engedélyezési és kiviteli terv
megrendelő: László-Liget Kft.
generál: Kruppa Építésziroda Kft.

Az intézmény 4 foglalkoztatójához körülbelül egyforma területű kertrészt különítetünk el, amelyekben a megegyező funkciók formailag azonos módon jelennek meg. Mivel az épület is négy egyforma traktusból áll, a kert felosztása követi az épület osztását, a kertrészek a foglalkoztatókhoz kapcsoltan, azok előtt biztosítják a szabadtéri tevékenységekhez a helyet. A két szélső foglalkoztatóhoz az épület elhelyezése miatt kicsit nagyobb kertrész tartozik, mint a belső kettőhöz, de a kisebb méret funkcionálisan nem jelent hátrányt.

A kertrészek elkülönítését alacsony növésű cserjesávok oldják meg, így az udvar áttekinthetősége nem sérül.

A kertekben futó szilárd burkolatok az épület alaprajzi vonalaira reflektálnak, de az építészterveken szereplő faburkolathoz képest szintben 10 cm-rel lejjebb helyezkednek el. A kerti utacskák a bölcsődés korú gyerek által közkedvelt műanyag motorokkal ’körbe-motorozhatóak’, de a szint-eltolás miatt az udvarban ’játék-motorozó’ gyerekek a faburkolatra nem tudnak felgurulni, és így a játék a kevésbé zajos térburkolatra korlátozódik. A burkolati sávokhoz kis teresedésekkel csatlakoznak a pancsolók, amelyek alacsony peremmel választódnak le a burkolatokról.

Egységenként 2*2 m-es homokozók vannak kialakítva, és hasonló méretű pancsolók.

A pancsolók gyakorlatilag középre lejtetett burkolatok, amelyeken max. 5 cm víz áll meg. A pancsolók egyik oldala magasabb (40 cm) fal, amelybe vízfúvókák vannak beépítve, így a gyerekek ’hűtése’ fürdés nélkül is megoldott.

A kertben a mászás, csúszás, bújás örömét adó játékeszközök kertrészenként különbözőek.

A különböző felületi és anyagminőségek, színek a gyerekek tapasztalását segítik.

A kertben, a megmaradó szabad gyepfelületeken igény szerint van még hely mobil játékok kihelyezésére.

BIATORBÁGY – 100 FÉRŐHELYES ÓVODA
2005-2006, intézmény, engedélyezési és kiviteli terv
megrendelő: I.E.C. Kft.
generál: Kruppa Építésziroda Kft.

A tervezési terület kb. 2500 m2 és három funkcionális egységre osztható: utcafronti parkolók, gazdasági udvar, játszókert / sportudvar.

A mellékutca felől megközelíthető parkolóban került elhelyezésre az előírt 10 db gépkocsi parkoló, amelyből 2 db mozgássérült parkoló. Ennek a parkolóegységnek a leválasztása az utcáról egy kiemelt növényágyással történt, melybe fák is kerülnek.

A bejárati oldalon lévő parkolók az autóval érkező szülők számára kerülnek kialakításra, a burkolati lejtés az utca lejtését követi.

Mindkét parkolóból akadálymentesen (is) meg lehet közelíteni az épület bejáratát.

A gazdasági udvar szintben a kerthez kapcsolódik inkább, de lépcsőn az utcaszintről is megközelíthető.

A játszókert, akárcsak az épület, 4 gyerekcsoport játékát teszi lehetővé.

A telek lejtése miatt a területet kis szintkülönbségű (30 cm) teraszokkal osztottuk 4 részre, melyeknek tartótámfal-vonalai az épület osztására és az épület körüli faburkolat irányaira reagálnak. Az épülethez közeli, legnagyobb kertrészen 2 csoport fér el.

A következő két terasz-szinten szintén két csoport játszhat a kihelyezett eszközökön.

A legalsó terasz-rész az aktív játékok helyszíne. A tornapálya labdajátékokra ad lehetőséget, az itt elhelyezett mászókán erőfejlesztő gyakorlatokat lehet végezni, a fészeküléses hinta pedig csoportos játékra való.

A terület D-i szegletéből induló domb egy terepre illesztett csúszdának ad helyet, illetve télen szánkózni lehet rajta le a tornapálya felé.

TÖRÖKBÁLINT – 6 CSOPORTOS ÓVODA KERTJE
2005, intézmény, pályázat
megbízó: Artonic Kft.

A tervezett óvodakert az épület játékos, de szabályos rendje és a környezet természetessége között teremt kapcsolatot.

A kert alapvetően játszóudvarból, sportudvarból, veteményes-fűszerkertből, díszudvarból áll:

A foglalkoztatók L alakú traktusa határolja 2 oldalról a játszóudvart. Ez, az épülethez leginkább csatlakozó egység az épület által meghatározott irányrendszerre reflektál.

A széles faburkolatú teraszokról közvetlenül a játszóudvarba mehetnek a gyerekek, ahol gyepfelületek, ütéscsillapító homok, és gumiburkolatok váltják egymást.

A kert kialakításánál egyik szempont az volt, hogy a hat foglalkoztatóhoz egységesen megfogalmazott, az összes gyerek által együttesen használható játszóudvart létesítsünk. Másik törekvésünk az volt, hogy a játszóudvart tagoljuk úgy, hogy az igény szerint kisebb csoportos foglalkozásokhoz is megfelelő legyen. Ezért három foglalkoztatóból fa burkolatú tengelyek metszenek a kertbe és osztják azt három felé.

A kertkialakítás a 3-6 év közöttiek mozgásigényének kielégítését teszik lehetővé.

Minden óvodakertben lehetőséget kell adni a nyári hűsöléshez. Ehhez egyrészt fákat kell ültetni, másrészt árnyékoló ponyvákat telepíteni a homokfelületek fölé, harmadrészt lehetőséget kell adni a pancsolásra. A foglalkoztatókkal szemben, a patakparti telekhatárnál alakítottunk ki erre alkalmas helyet. Medence helyett olyan víz-áteresztő felületű burkolatot terveztünk, ami alkalmas a ráfolyó víz elszivárogtatására. A burkolt felületből szabályozható vízsugarak törnek elő, akárcsak a határoló falakból. Nincs a burkolaton maradó vízréteg, ami a gyerekek elesésekor veszélyes lehet. A játszóudvarban padok helyett kis fadobozokon lehet ücsörögni.

A játszóudvar mellett, attól változó magasságú oszlopokkal elválasztva van a sportudvar. A határolást képző oszlopok egy körívre vannak szerkesztve, köztük szabadon lehet fogócskázni, szaladgálni.

A tervezett óvodakert az épület játékos, de szabályos rendje és a környezet természetessége között teremt kapcsolatot.

A kert alapvetően játszóudvarból, sportudvarból, veteményes-fűszerkertből, díszudvarból áll:

A foglalkoztatók L alakú traktusa határolja 2 oldalról a játszóudvart. Ez, az épülethez leginkább csatlakozó egység az épület által meghatározott irányrendszerre reflektál.

A széles faburkolatú teraszokról közvetlenül a játszóudvarba mehetnek a gyerekek, ahol gyepfelületek, ütéscsillapító homok, és gumiburkolatok váltják egymást.

A kert kialakításánál egyik szempont az volt, hogy a hat foglalkoztatóhoz egységesen megfogalmazott, az összes gyerek által együttesen használható játszóudvart létesítsünk. Másik törekvésünk az volt, hogy a játszóudvart tagoljuk úgy, hogy az igény szerint kisebb csoportos foglalkozásokhoz is megfelelő legyen. Ezért három foglalkoztatóból fa burkolatú tengelyek metszenek a kertbe és osztják azt három felé.

A kertkialakítás a 3-6 év közöttiek mozgásigényének kielégítését teszik lehetővé.

Minden óvodakertben lehetőséget kell adni a nyári hűsöléshez. Ehhez egyrészt fákat kell ültetni, másrészt árnyékoló ponyvákat telepíteni a homokfelületek fölé, harmadrészt lehetőséget kell adni a pancsolásra. A foglalkoztatókkal szemben, a patakparti telekhatárnál alakítottunk ki erre alkalmas helyet. Medence helyett olyan víz-áteresztő felületű burkolatot terveztünk, ami alkalmas a ráfolyó víz elszivárogtatására. A burkolt felületből szabályozható vízsugarak törnek elő, akárcsak a határoló falakból. Nincs a burkolaton maradó vízréteg, ami a gyerekek elesésekor veszélyes lehet. A játszóudvarban padok helyett kis fadobozokon lehet ücsörögni.

A játszóudvar mellett, attól változó magasságú oszlopokkal elválasztva van a sportudvar. A határolást képző oszlopok egy körívre vannak szerkesztve, köztük szabadon lehet fogócskázni, szaladgálni.

A sportudvar egy nagy gyepes tér, ahol futkározni, tornászni lehet, illetve kapuk és palánkok kihelyezésével a gyerekek labdajátékokat játszhatnak. Az épület felől az udvar végéig elfutó két burkolati vonal a sportpálya végén egy merőleges szárral kapcsolódik. A záró burkolat mellett két ’hullám-pálya’ fut, ami a gyerekek ügyességét és erejét fejleszti azáltal, hogy szaladás/biciklizés közben terephullámmal is meg kell küzdeniük.

Az épület vonalában futó burkolati egyenes választja le a harmadik egységet: a veteményes-fűszerkertet a sportudvarról. A meglévő árok falát enyhébb lejtésűvé téve kis hullámvonalú teraszokat alakítottunk ki, amelyeken lehetőség van a kertészkedésre. A továbbfutó hullámok a telek végében szabadtéri foglalkozások megtartására alkalmas elszeparált helyet biztosítanak.

A kert negyedik egysége a gazdasági épületegység díszudvara. A két L-alakú épületegység csatlakozásánál kialakult, három oldalról zárt udvar egy, a többitől teljesen leválasztott térrész, ahol egyszerű formai megfogalmazásban alakítottunk ki díszkertet.

A parkolók kialakítása az épülethomlokzat mentén történik.

A kert akadálymentes körbejárhatósága és integrált csoportok általi használata is megoldott.

SOPRON – EVANGÉLIKUS ISKOLA UDVARA
2005, intézmény, koncepció
megbízó: Fadoktor Bt.

Az udvar megtervezett állapota alapvetően két funkcionális egységre tagolódik. Egy a tanulást lehetővé tevő részre, és egy másik, a mozgásigényt kielégítő részre. A ’legkörnyezetbarátabbnak’ tekinthető faburkolat kerülne az udvar elsőként említett ’nyugodtabb’ felére. A lépcső elbontásával a folyosóról kilépve máris egy csúszásmentes, bordázattal ellátott ruganyos faburkolatra léphetnek ki a gyerekek a folyosóról. A sportcsarnok falára és faoszlopokra támaszkodó tetőrész alatt lehet berendezni a szabadtéri tantermet. Mobil padok kihelyezésével a térrész tetszés szerint ’berendezhető’.

Az udvar másik felére műfű, vagy sportburkolat kerülhet, amire kis esésmagasságú, főleg egyensúlyozásra alkalmas játékeszközök kerülhetnek. Az óraközi szünetekben így a jelenlegihez képest jóval több lehetőségük nyílik a gyerekeknek a mozgásra.

Az udvaron csak növényládákban van lehetőség telepítésre, mert a beton helyszínen maradása lehetetlenné tesz egyéb növénytelepítést. Az 50*100 cm alapterületű, 45 cm mély növényládákba meleget kedvelő, szárazságot tűrő, kis termetű fajok kerülhetnek beültetésre - jó minőségű talajba, nyári időszakban napi öntözéssel. A növényládák összsúlyuknál fogva nem mozdíthatóak.

Ahhoz, hogy a belső udvar valóban kultúrált iskolaudvarrá váljon, elengedhetetlen az udvart határoló homlokzatok felújítása.

DUNAFALVA – KÖZSÉGI ÓVODA ÉS ISKOLA JÁTSZÓKERTJE
2009, intézmények, engedélyezési terv
megrendelő: Dunafalva Község Önkormányzata

A tervezési terület kb. 3700 m2, az óvoda játszókertjének területe ebből 1400 m2, az iskola játszókert 2300 m2.

Feladat a játszókertek felújítása.

A területen lévő játszóeszközök egy része a szakértői vélemény alapján kisebb átalakítás illetve felújítás segítségével megtartandónak bizonyult, más részük a balesetveszély elhárítása miatt elbontásra került. Némely megmaradó eszköz áthelyezésével és az újak megfelelő helyre történő beépítésével egy jobb térkihasználás alakul ki.

A kikerülő játékok helyett olyan új eszközök kerülnek beépítésre, melyek az óvodás ill. iskolás korúak mozgásigényét leginkább kielégítik.

Az esésmagasságának megfelelően mind a megtartott, mind az új játszóeszközök megfelelő ütéscsillapító felületet kapnak.

Az iskola udvara megfelelően árnyékolt, de a meglévő nyárfaállomány állapotát a baleset-megelőzés miatt évenként kontrollálni kell. Az óvodaudvar újonnan fásított, így a jelen lévő növényállományon túl további fák, cserjék alkalmazása nem szükséges.

Üdvözöljük Cégünkről Vállaljuk Kapcsolat
www.TeKerted.hu

Üdvözöljük a TeKerted.hu honlapján!

www.TeKerted.hu

Kattintson a képekre, vagy használja a fenti menüt, és ismerje meg tevékenységeinket és eddigi munkáinkat.

A www.TeKerted.hu oldal fenntartója a Barna Irodaház Kft.

Cégünk a megalakulása óta eltelt 15 évben széleskörű mérnöki tevékenységet végzett. Vezető munkatársaink építőipari szakmérnöki, illetve okleveles tájépítész mérnöki diplomával rendelkeznek.
www.TeKerted.hu

Cégadatok

Alapítás éve: 1994.
Cégjegyzékszám: 03-09-102921
Adószám: 11035680-2-03
Bankszámlaszám: 10402513-25114375
Bank BIC (SWIFT): OKHBHUHB

Kert-és tájépítészeti tervezés

Az épített környezet megtervezésében segítségére lehetünk az ötlettervtől a kiviteli terv szintjéig. Magán- és közületi beruházások zöldfelületi terveinek elkészítését akár a szakági tervek összehangolásával is vállaljuk.

Építészeti tervezés

Komplett tervezési feladatokra vállalkozunk - hasonló és kapcsolódó tevékenységű irodákkal kötött együttműködés segítségével. A társtervezők koordinálásával és a munkafolyamatok irányításával gyorsan és hatékonyan tudunk reagálni a feladatokra.

Műszaki ellenőrzés

Az építőipari feladatokat szakmailag felügyeljük - akár az ötlettől a megvalósulásig. A megbízói elképzelések maradéktalanul és megfelelő minőségben válnak valóra – az ellenőri megbízási díjnak pedig akár többszörösét takaríthatja meg Önnek ez a szakmai segítség.

Igazságügyi szakértés

Az építő és építtető közötti esetleges vitás helyzeteket szakértői véleménnyel segítjük tisztázni. A tervek és a kivitelezés ellenőrzésén alapuló szakértői vélemény felderíti az építési hibákat és megkönnyíti az elszámolási jellegű vitákat.
www.TeKerted.hu

Hívjon bennünket vagy írjon email-t!

Székhely:
6500 Baja, Parti utca 6.
Telefon/Fax: 79/521-316
Mobil: 20/964-6680
Email: iroda@tekerted.hu

Várjuk megkeresését.

Telephely:
1031 Budapest, Silvanus sétány 25.
Telefon/Fax: 2665-176
Mobil: 20/365-7078
Email: kert@tekerted.hu
Látogató számláló:
Copyright © 2022 Tekerted.hu. All Rights Reserved.